Amilyen az idegrendszer, olyan az immunrendszer! Stresszhelyzetben azonnal stimulálódik az immunrendszer. Ebből kifolyólag amennyiben valaki huzamosan stressznek van kitéve, annak kimerül az immunrendszere, ami nagy valószínűséggel betegséget von maga után. Az orvos-fitoterapeuta tanácsai arra vonatkozóan, hogyan támogassuk idegrendszerünket, hogy az ne gyengítse szervezetünk védekező képességét.

A JÓ IMMUNITÁS KULCSA: AZ ERŐS IDEGRENDSZER

A kialakult világjárvány kapcsán első körben a koronavírusnak az emberi szervezetre gyakorolt hatásáról és a kiváltott tünetekről, megbetegedésekről esett szó. Ezt követően a pandémia által okozott társadalmi-gazdasági jellegű hatások és megváltozott élethelyzetünk vonatkozásában kezdtek megnyilatkozni pszichológusok, pszichiáterek, orvosok, akik a pszichét és az idegrendszert érintő hatásokra hívták fel  figyelmet. Egyetértünk abban, hogy ez utóbbi legalább akkora figyelmet igényel, mint a vírus elleni védekezés, hiszen ami a tudatunkban és az idegrendszerünkben történik, az nem biztos, hogy nyomtalanul és gyorsan elmúlik. Tudatosan vagy tudat alatt, az egész szervezetünk folyamatosan küzd a minket ért tragikus szituáció ellen.

Ez a küzdelem egy mély élettani folyamat, melyhez a központi idegrendszerben található anyagok, neurotranszmitterek (mint dopamin, szerotonin, adrenalin, noradrenalin) szükségesek ahhoz, hogy ellen tudjunk állni a külső ingereknek, behatásoknak, függetlenül attól, hogy azok mentális vagy fizikális jellegűek.

A stressz, mint jelenség élettani szempontból akkor akkor van jelen, amikor egy külső inger hatást gyakorol ránk és az idegrendszeren keresztül kivált a szervezetben egy változást. Gondoljunk csak bele, milyen reakciók indulnak be például ijedtség esetén! Gyorsul az agyi keringés, a mellékvese kéreg elkezdi termelni a stresszhormonokat, a stresszhormonok folyamatosan stimulálják a szívműködést, a szívbetegek állapota rosszabbodik, változik a keringés, görcs alakul ki, változik az emésztőrendszer működése, megváltozik az anyagcsere, némelyek hirtelen hízni kezdenek, míg mások fogyni, és még sorolhatnánk… Az ember szervezete jelez és különféle tünetek jelentkezhetnek: rossz alvás, emésztési zavarok, fejfájás, izzadás, klimax tünetek, potenciazavarok. Ezeket a tüneteket mind a külső behatások által kiváltott idegrendszeri állapotok hozzák létre. Felmerül a kérdés: hogy tudunk védekezni a káros külső ingerek ellen?

  • Korlátozzuk a felkavaró információ mennyiségét!
  • Étkezzünk mértékletesen, és lehetőleg minőségi, könnyen emészthető ételeket fogasszunk, amik nem váltanak ki pszichés aktivitást, nem merítik ki az idegrendszert!
  • Mozogjunk többet! Töltsünk több időt a szabad levegőn, a természetben, megnyugtató környezetben!
  • Gondoljunk a jövőre pozitívan, tervezzünk, álmodjunk! Engedjük szabadjára kreativitásunkat!
  • Biztosítsuk magunknak a megfelelő mennyiségű és minőségű rendszeres pihenést! A 22h és 2h közötti mély alvás nagyon fontos!
  • Gyógynövényekkel támogassuk egészségünket, kíméletesen fokozva a szükséges neurotranszmitterek számát és hormonok szintjét a szervezetünkben!

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a kimerültség egy biológiailag, mikroszkópikusan detektálható állapot: láthatóan kimerülnek a dopamin-, szerotonin raktárak, és csökkenhet a hormonok szintje is, melyeket pótolni kell. Nők esetében nemcsak a központi idegrendszer merül ki stressz esetén, hanem az ösztrogén szint is leesik, csakúgy, mint a férfiak esetében csökkenhet a tesztoszteron szint. Ezek a hormonok azok, amik biztosítják az ember kiegyensúlyozott, jó hangulatát is. Amennyiben csökken a szintjük, hangulatingadozás, rosszkedv, rossz közérzet is kialakulhat akár tartósan.

Ismeretes, hogy bizonyos gyógynövények képesek nagyon lassan, finoman betáplálni és fokozni a neurotranszmitterek (mint dopamin, szerotonin, anandamin) és bizonyos hormonok (mint tesztoszteron, ösztrogén) számát. Fontos megjegyezni, hogy ezek a gyógynövények nem alkalmasak, vagy nem elegendőek akkor, ha már nagy a baj. De megelőzésre, védekezésre akár hosszabb távon is ideálisak. A Calendula Pharma gyógynövénylaborban az alábbi gyógynövény kombinációkat készítettük és ajánljuk az idegrendszer és a teljes szervezet védelmére a stressz, a nehéz vagy káros külső ingerek elleni védekezés céljából:

BRAINTONIQ: javítja agyi keringést, ezáltal az agy több szerotonint, dopamint tud termelni, javítja a kognitív funkciókat, felelős a jó hangulatért

BEOPTIMIST: a stressz, a krónikus fáradtság és a depresszió tüneteinek kiküszöbölésére. Fokozza a szerotonin, dopamin szintet.

DREAMKING: elősegíti a mély alvást, a REM fázis elérését, fokozza az alvás minőségét (nem altatószer!). Megnyugtatja a központi idegrendszert, enyhíti a szorongást, a nyugtalanságot, a feszültséget.

Ne felejtsük el: amilyen az idegrendszer, olyan az immunrendszer is! Stresszhelyzetben az első, ami történik, hogy stimulálódik az immunrendszer. Ebből kifolyólag amennyiben valaki huzamosan stressznek van kitéve, annak kimerül az immunrendszere, ami nagy valószínűséggel betegséget von maga után.

Vigyázzanak Magukra! Jó egészséget kívánunk!